Nagyvilág

Játék készült a Szuezi-csatornát eltorlaszoló hajó megmentéséről

Rendkívül tartalmas játék készült a Szuezi-csatortnát eltorlaszoló hajó megmentéséről, akár az év játéka címre is esélyes lehet. Vagy nem. 

Napok óta hangos a sajtó, hogy a Szuezi-csatornát eltorlaszolta egy közel fél kilométer hosszú, több mint kétszázezer tonnás teherszállító hajó, blokkolva a világ egyik fontos kereskedelmi útvonalát. A kimenekítése még a cikk megírásának pillanatában sem sikerült. A helyzet megihletett egy programozót, aki rendkívül tartalmas játékot tett le az asztalra a témáról. 

A játék egyébként itt érhető el, kommentben mindenképp számoljatok be, mennyi idő volt végigjátszani. A játékot valószínűleg a fentebb látható kép ihlette, amelyen buldózerek segédkeznek a mentésben. 

A játékban egy buldózert irányítva segíthetünk a hajótest kiszabadításában, az előre és hátra nyilakkal irányíthatjuk, a j billentyű pedig az úgynevezett akciógomb, ennek megnyomásával segíthetünk a mentésben. Amit a hajóhoz érünk és akcióba lépnénk a játék kiírja,

It’s super stuck!,

azaz, ez bizony nagyon beragadt – és ennyi, végig is játszottuk, a stáblistát én személy szerint nem néztem végig. A játékról egy nagyobb terjedelmű tesztet a későbbiekben olvashattok az oldalon. Vagy nem.

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in:Nagyvilág

0 %